Látogatók

2010. június 2., szerda

Üdv..

Üdv. Kedves Olvasó!

Ez a történet Anne Rice - A Mayfair-Boszorkányok Élete című trilogia alapján íródik. A könyveket, és ezzel Anne Rice-t is kicsit másabb időbe helyeztem el(Tizennyolcadik-Tizenkilencedik század), hogy több misztikumot tudjak köré fonni.Alapvetően ez egy kicsit misztikus, ám teljesen mai korban játszódó történet. Az egészet azért kezdtem el írni, mert van egy nagyon kedves barátnőm, aki erre buzdított, az ötletem alapján. Persze, én mondtam neki, hogy jobban járna mindenki, ha Ő írná meg, de csak nekem kell. :) Viszont elvállalta az oldal karbantartását és szerkesztését. Szóval, Szasza az oldal szerkesztője, aki amúgy nagyon szuper író, én pedig adom hozzá a történetet.

Az alaptörténetről röviden:

Angelina-ról szól, aki egyedül tengeti az életét. Reggel munkába megy, egy céghez, ahol a főnök titkárnője. Délben egyedül ebédel a cég ebédlőjében, majd az unalmas munkanap után minden este a könyvtárba igyekszik és kivesz egy régi könyvet. Így tellik minden napja, míg egy nap rejtélyes esetek sorozatának köszönhetően a kezébe nem akad a Mayfair-boszorkányok élete. A könyv elolvasása után furcsa események sora kezdődik, míg rá nem jön, hogy az, ami vele történik nem csupán káprázat. De ekkor már késő, életre hívta újra az árnyat....

Röviden ennyi lenne. Íme az első rész, ami kicsit unalmasra sikerült, de be kell vezetnem a történetet, vagy mi.

Azt, hogy milyen gyakran kerül fel új rész, még én sem tudom. Nézzétek el nekem ha kicsit döcögősen indulok neki. :)

Üdv.: Lasher.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése