The Witchting Hour - Egy

Hello! Íme az első rész! Jó olvasást!

Mint minden este, ma is a könyvtárba indultam. Az utóbbi időben rengeteg könyvet olvastam ki és sok időt töltöttem a könyvtár csendes, magányos sarkában. A hatalmas és impozáns régi épületben sok ritkaság megbújik. Ódon falai és óriási faragott fa polcai ámulatba ejtettek minden alkalommal. Már rutinosan sétálgattam a polcok között és keresgéltem valami olvasnivalót. Mikor le emeltem Alvah Bessie A szex bomba című könyvét, úgy éreztem, hogy figyelnek. Körbe néztem, de nem láttam senkit. Vissza néztem a könyvre és elkezdtem bele olvasni. Marilyn Monroe- ról szólt. Érdekesnek ígérkezett így eldöntöttnek találtam a kérdést és ki akartam sétálni a sorok közül. De megint éreztem, hogy figyelnek, így újra körbe jártattam a tekintetem. Senki nem volt még a közelben sem. Mikor ismét elfordultam hideg szellő libbentette meg a szoknyámat, amitől kirázott a hideg. Megráztam a fejem és sietni kezdtem. Észre sem vettem, hogy így elbóklásztam, egészen messze voltam az épület azon részétől, ami már új. Nem olyan régen építettek még a könyvtárhoz. Ezen a részén csak az olyanok járkáltak, akik a régebbi könyveket kedvelték. Én nem igen olvastam a mostani nagy bestseller könyveket, sokkal inkább kedveltem a régebbi műveket. Ezért is jártam erre a részre. Ráadásul itt sokkal csendesebb, nem üldögélnek netező diákok sehol és van elég hely, hogy leülhessek. Egy balkanyar után elvileg kijutok a sorok közül és be érek az új részre, de valahol biztosan rosszul fordultam, mert egyáltalán nem ott kötöttem ki, ahol akartam. Ismét éreztem, hogy figyelnek, talán követnek is. Pánikba esve kapkodtam a fejem, hogy meglássam az üldözőm. Hirtelen megláttam egy elhaladó árnyékot, ami után le esett egy könyv a földre. Hangosan koppant és kinyílt. Akármennyire is futkosott a hideg a hátamon, a kiváncsiságom diadalmaskodott és oda sétáltam óvatosan a könyvhöz. Egy régebbi, már átkötött darab volt. A borítón az állt, hogy : Anne Rice Boszorkányok Órája ( A Mayfair-Boszorkányok Élete). Rápillantottam az egyik oldalra, ahol nyitva volt és szinte vonzotta a tekintetem egy név. Lasher. Halkan olvastam fel, alig hallhatóan, mégis mintha mennydörgésként csengett volna a hangom. A teremben egy pillanatra elaludtak a fények, amivel a szívem is kihagyott egy dobbanásnyit. Mire feleszméltem már újra kivilágosodott és a kezemben volt a könyv. Kapkodtam a levegőt és kirohantam a helyiségből. Mikor újra emberek között voltam kifújtam egy nagy adag levegőt, ami mintha beszorult volna a tüdőmbe és elindultam a könyvtároshoz.

Nagy pultja mögött üldögélt egy vékonyka, idősebb nő, aki véresen komolyan védte az itteni könyveket. Mindig tudta, hogy melyik könyv, milyen állapotban került ki innen és megnézi, hogyan kerül vissza. Hihetetlen memoriája van, bár szerintem meg van már legalább hetven éves. Valamikor csodaszép lehetett a szeme, ami mostanra vizenyős kékre fakult. A szája még most is telt volt és szigorúan össze volt préselődve. A haját mindig kontyban hordta és elegáns kis kosztümökben volt, minden nap.

- Jó estét! - köszöntem rá, mikor oda értem elé.
- Jó estét! - köszönt vissza színtelen hangon, majd elvette a könyveket tőlem.

Türelmetlenül hintáztam a sarkamon, mikor a második könyvhöz ért a hölgy. Óvatosan felemelte a tekintetét és remegni kezdett a szája. Úgy nézett rám, mint aki szellemet lát, majd a vállam fölött elnézett, a hátam mögé és ijedtté váltak a szemei. Meglepődve néztem rá és felfigyeltem a szemüvegében tükröződve egy alakot, aki csendre inti. Hátra kaptam a fejem, de nem láttam senkit és zavartan vissza néztem rá.

- Vigyázzon magára. - adta át sietősen a könyveket és elsietett a pult mögül.

Nem igazán értettem a történteket, így lassan lépkedtem ki az épületből. A forgalmas utcára kilépve már nem is érdekelt semmi. Megráztam magam és a meleg New Orleans-i estébe vetettem magam. Mindig sétálva teszem meg ezt az utat hazáig. A munkahelyemről busszal jövök idáig, majd gyalog teszem meg azt a két utcányi távot a lakásomig. A családom törzsgyökeres londoni, de én szerettem a napsütést és a meleget, ezért is költöztem ide. Most az Első utcában lakom, amitől nem messze van a kedvenc városrészem, a Kertváros. Sokat bóklászok arra, mindig teszek egy kis kerülőt, hogy megnézhessem az ottani házakat. Ez a rész olyan, mint egy darab sötét erdő a város kellős közepén. Óriási fákkal és a járdához közel álló házakkal, amik nagyon nagyok és kertek veszik körül őket. Van egy ház, ami különösen tetszik. Már régóta nem lakják, mégis magához vonzz szinte, mint a mágnes. Rózsákat kovácsoltak a kerítés korlátjaiba és fenyegetően elburjánzottak a növények mögötte. Mégis, ez volt a rengeteg felújított épület között számomra a legkedvesebb. Mikor odaértem a ház kerítéséhez és végig pásztáztam a tekintetemmel az elvadult kertet, felfigyeltem a gondozatlan bokrok között egy magányosan ácsorgó férfira. Ez az ember valósággal elveszett a zöld gubancban, olyan tökéletesen összeolvadt az árnyas lombokkal, hogy más járókelő talán észre sem vette volna. Én mégis megigézve bámultam őt, csodás volt a férfi. Magas és olyan abszolút úrnak tűnt, mintha egy Dickens-regényből vágták volna ki. Régi, elegáns öltözéke tiszteletet parancsoló volt, haja sötét színű volt és az arca hófehér. A szeme, ó igen. A szemét még ebből a távolságból is pontosan láttam. Aranyszínű lehetett, talán. Ha csak meg nem bolondultam, mert mikor pislogni kezdtem, hogy jobban lássam, eltűnt. Nem volt ott senki, ismét egy elhagyatott, régi ház volt előttem. Nagyot sóhajtva elfordultam és haza felé indultam. Kezdtem úgy érezni, hogy begolyózok a magányomban. A mai napom is olyan volt egészen eddig, mint az összes többi. Reggel hétkor keltem, fél nyolcra a pékségben voltam és megvettem a főnököm kedvenc süteményét és kávéját. Nyolckor munkába álltam és ebédig csak gépeltem és telefonokat vettem fel. Ebédnél megint nem volt senki, aki csak egy szóra is méltatott volna, Rose-on kívűl, aki szokásához híven, lehurrogta a ruhám és megalázott. Már megszoktam, hogy ezt csinálja, fel sem veszem. Az ebéd után újra munka, ami ugyanolyan unalmas volt, mint mindig. A nap fénypontja egyértelműen a könyvtár volt, ismét. Így fáradtan, de elégedetten estem be a lakásom ajtaján.

Lerúgtam a cipőm és leraktam a könyveimet a nappali dohányzó asztalára. Besétáltam a konyhába és megnéztem a falra ragasztott étlapok sorát.

- Ma mit egyek? - tettem fel magamnak a kérdést. - Szerintem... - gondolkodtam hangosan. - Ma olaszosat. - válaszoltam.
- Jó estét, Roberto Pizzéria. - szólalt meg az ismerős hang.
- Szia Kevin, itt Angie. - köszöntem.
- Szia Angie! A szokásosat? - nevetett Kevin.
- Nem, ma újítok. - nevettem vele. - Ma rákos spagettit kérek.
- Oh, a tengergyümölcsei pizza után, ez hatalmas újdonság lesz. - nevetett tovább.
- Nem vagy vicces Kev, jó lesz ha vissza veszel vagy beárullak Georgeo-nál. - fenyegettem mosolyogva.
- Azt hiszem rettegek. Küldöm a vacsid. - kuncogott még mindig.
- Remek lesz. További jó munkát, Kev. - köszöntem el.
- Szép estét Angie. - tette le a telefont.

Kevin az egyetlen ember, aki kicsit is törődik velem. Néha órákig beszélget velem telefonon, amiért Georgeo mindig kiabál vele, de alapjában ő is ugyanúgy elbeszélget velem, amit persze tagad. Kedves emberek. Szeretek tőlük rendelni, mert mindig nagyon finomakat főznek.

Visszabotorkáltam a nappaliba és bekapcsoltam a tévém. Mindig megy, hogy ne érezzem magam olyan egyedül. Most is csak kapcsolgattam, majd ismét megállapítottam, hogy semmi érdekes nem megy benne, így a kezembe vettem a könyveket. A szexbombát akartam elsőnek elolvasni, mégis mintha valami azt súgta volna, hogy a másikba kezdjek bele. Végig simítottam a borítóját, kellemes tapintású volt a bőr kötés és finoman siklottak rajta végig az ujjaim. Szinte megbabonázott az első lap, amint kinyitottam. A cikornyás, régies betűk, amikkel a cím volt feltüntetve elkápráztattak. Régóta nem volt a kezemben ilyen régi könyv, mostanában igyekeztem kicsit újabbakat kikölcsönözni, de még mindig nem vetemedtem rá a mostani siker könyvekre. Egészen belefeldkeztem a könybe mikor zörgést hallottam a hálószobámból. Óvatosan kikukucskáltam a könyv mögül és körbe néztem, hátha meglátom a zaj forrását, de nem láttam semmit. Felemelkedtem a kanapéról és elindultam nagyon lassan a nyitott ajtó irányába. A résnyire nyitott ajtó mögött sötétség honolt és én rettegtem sötétben. Semmiféle csúszómászó és millió lábú rovartól nem félek, csupán a néma, csendes sötétségtől. Pont az rémített meg benne, csendes volt, túl csendes. Alig érintettem meg az ajtót és úgy löktem rajta egyet. Hirtelen ugrottam egyet, mikor kopogtak az ajtón. Megráztam a fejem és oda indultam a bejárathoz.

- A frászt hoztad rám Clark! - nyitottam ki mosolyogva az ajtót.
- Én? - lepődött meg Clark, a futár, aki hozta a vacsorámat.
- Mindegy. - legyintettem. - Hoztad a vacsim?
- Naná! Kevin rám parancsolt, hogy te legyél az első. - nevetett.
- Nagyon helyes! - kotorásztam közben a táskámban, hogy a pénztárcám meg legyen.
- Nem kell fizetned. - adta át a dobozkát, ami a vacsorám rejtette.
- Miért? - hagytam abba a keresgélést.
- Mert Kev rendezte a számlát. - világosított fel.
- Oh, ez rendes volt tőle, mondd meg neki, hogy ezer hála, de 5 dolcsit ki tudok én is fizetni. - vettem el az ételt és a kezébe nyomtam némi borravalót.
- Köszi Angie! - tette el a pénzt. - Megmondom neki és jó étvágyat! - köszönt el és már el is tűnt a lépcsőfordulóban.

Becsuktam az ajtót és bementem a konyhába, hogy vegyek elő villát. Kibontottam az ételt és vissza sétáltam a nappaliba, hogy olvassak. A vacsi után gyors zuhanyt vettem és befészkeltem magam az ágyamba. Elalvás előtt még olvasgatni szerettem volna egy kicsit, de ismét furcsa érzésem támadt, valaki volt a szobában, rajtam kívűl. Igyekeztem nem paranoiás lenni és inkább letettem a könyvet és elhelyezkedtem az alváshoz. Az oldalamra fordultam és figyeltem a könyvet, amit az éjjeliszekrényemre tettem, lassan csukodtak le a szemeim mikor le esett a könyv és kinyílt. Halk sikoly hagyta el a torkomat, de hiába néztem körül senkit nem láttam. A torkomban dobogott a szívem, de lenyúltam a könyvért és megnéztem hol nyilt ki. Ugyanott ,mint a könyvtárba. Az a különös név ismét vonzotta a pillantásom. Lasher, suttogtam. Melegség töltött el mikor kiejtettem a szót és valamiféle megnyugvás. Nem igazán értettem a dolgot, de becsuktam a könyvet és visszafeküdtem az ágyba, rendesen. Újra álomra hajtottam a fejem és igyekeztem nem a mai nap furcsaságaira gondolni. Nem kellett sok idő, hogy elmerüljek a sötétségbe és mélyen aludjak.

Hirtelen riadtam fel és izzadtan. Azt álmodtam, hogy valaki suttogott a fülembe. Szinte éreztem ahogy megérint és végig simít a karomon. Kirázott a hideg mikor fleidéztem az álmot. A férfi volt a kertből és itt ült az ágyam mellett. Kellemesen meleg volt a kézfeje, amivel óvatosan megsimított és közben azt suttogta, hogy: " Angelina, engedd, hogy szeresselek...csak ennyit kérek és tőlem mindent megkapsz.." a többit nem igazán értettem, mert felriadtam. Most is tökéletesen emlékszem az arcára. A szemei melegséget árasztottak és csodálatos karamell színűek voltak. Az öltözéke ugyanolyan volt, mint a kertben. Ilyen valóságos álmom még sosem volt, talán nem is az volt.

- Badarság. - szólaltam meg halkan és megráztam a fejem.

Már nem volt értelme visszafeküdnöm, így felkeltem és elmentem zuhanyozni.